FAQ

Gyakran ismételt kérdések

Az emberiség sok millió év óta állandó mozgásban van. Szükségünk van a mozgásra. Az elmúlt 200 évben azonban a világ annyira megváltozott, hogy a mozgás egy választható szabadidős tevékenységé vált. Azok, akik a foglalkozásuk miatt napi 8 órát, vagy annál is többet ülnek, nagyobb kockázatnak teszik ki magukat, szinte az összes civilizációs betegséggel szemben. A legszomorúbb, hogy ez nem csak a hátfájást jelenti, hanem a szívinfarktus, stroke, rákos megbetegedés vagy a cukorbetegség nagyobb kockázatát is. Ugyanakkor a mozgásszegény életmódot folytató emberek kognitív szempontból is korlátozottak, és nagyobb a depresszió és a demencia kockázata. 

Az ülés a mindennapi életünk része és fontos szerepe van a pihenésben. Csak az arányt kellene megfordítanunk. A mozgás legyen az alap és az ülés a kivétel. Sok tudományos cikk 75% mozgást és 25% ülést javasol. Ez a teljes aktív napra elosztva csupán 3-4 órát jelent, azonban a legtöbbünk 10-14 órát tölt ülve naponta.

Nem, számos tanulmány bizonyítja, hogy az ülés egy önálló rizikó faktora a súlyos betegségeknek és független a sporttevékenységektől. A hosszú ideig tartó ülés nem ellensúlyozható egy órányi sportolással.

1) Majdhogynem zaj nélküli működés, így bármilyen csendes munkakörnyezetben használható anélkül, hogy bárkit is zavarna.

2) Intuitív alkalmazkodás az adott munkához a különböző sebességű járás, a támaszkodás és az állás közötti váltásokkal. Ez lehetővé teszi az egész napi használatot anélkül, hogy fáradtnak érezzük magunkat. Egy elektromos futópadnál kényszerítve vagy egy állandó sebességgel történő gyaloglásra, ami hosszútávon fáradtsághoz vezet.

3) Nincs villanyszámla. Egy hagyományos futópad napi használat mellett könnyen okozhat 500 és 1000 EUR közötti éves költséget. A WALKOLUTION rendszereknek nincs mellékes költsége.

4) Nem szükséges karbantartás. A hagyományos futópadokat gyakran kell olajozni és a motoros futópadok terhelhetősége is véges, különösen napi használat esetén. A motor meghibásodása vagy a zajos működés gyakorta a túlterhelés következménye. A WALKOLUTION rendszerek alkatrészei úgy vannak összeválogatva, hogy gond nélkül kiállják a napi folyamatos terhelés próbáját.

Igen, a felsőtest nem mozog séta közben és a séta tempója sem túl gyors. Szintén nagy segítség, hogy mindig te választhatod meg a tempót (nemúgy, mint egy motoros futópad esetében). Néhány perc alatt bele lehet jönni.

Mert a hosszú ideig tartó állás nem jobb, mint az ülés. Nincs egyetlen olyan tanulmány sem, amely igazolná az állóasztalok széles körű használatát. Orvosi szempontból sem ajánlott az állóasztal. Hosszú ideig tartó állás esetén a vér összegyűlik a lábakban. Ez fájdalmat, visszerességet és keringési problémákat okozhat. A hosszú állás ráadásul sokaknál hátfájáshoz vezet. Ezenfelül az állással nem fogyasztunk több kalóriát. Ha az emberek egész nap állnak ahelyett, hogy ülnének, csak annyival több kalóriát fogyasztanak, mint amennyi 1-2 almában van. A szervezetre gyakorolt általános hatás tehát elhanyagolható. Németországban készült egy nagyszabású tanulmány, amely az állóasztalok felhasználóinak viselkedését és elégedettségét vizsgálta. A résztvevők 70%-a 3 hónap után már nem, vagy csak nagyon rendszertelenül használja az asztal álló funkcióját. Az ülés és az állás közötti váltás sem jobb, mert az ember az egyik kedvezőtlen testhelyzetből vált át a másikba.

Igen, a több mozgás egyéb egészségügyi előnyei mellett a mentális teljesítmény növelése az egyik fő oka annak, hogy egyáltalán kidolgoztuk a Walkolution koncepcióját. Az agy az egyik olyan szerv, amely a legtöbbet profitál a könnyű fizikai aktivitásból. Óriási mennyiségű publikált kutatás van ebben a témában, amelyek azt mutatják, hogy a koncentráció és a figyelem még az üléshez vagy az álláshoz képest is fokozódik.

Az egész rendszer úgy készült, hogy még a legcsendesebb környezetben se keltsen zavaró zajokat. A futópadot világszerte használják irodákban, otthoni irodákban és még könyvtárakban is.

Nem, lassú, saját magad által meghatározott sebeséggel sétálsz, ezt a ritmust órákig is tudod tartani anélkül, hogy kifulladnál. Bármilyen típusú lábbelit viselhetsz, amit általában viselni szoktál. Sok ügyfelünk kedveli a mezítlábas használatot.

A fa egy nagyszerű anyag, amely nemcsak jól néz ki, hanem egyértelmű előnyöket is kínál az acéllal vagy műanyaggal szemben. A fa természetes rugalmassága például segít finoman tompítani a járás során fellépő ütéseket. 

Az oldalpanelek és az asztallap FSC minősített bükkfából készülnek, melyek fenntarthatóan kezelt németországi erdőkből származnak. A futófelület nyírfa (szintén FSC minősített) lamellái egy speciális kereszt ragasztásos eljárással készülnek, enyhe rugózással elősegítve a természetes és finom járás érzetét. Ezek a fa lamellák egy bőrbarát és zajcsillapító réteggel vannak bevonva, amely ellenáll a karcolásoknak és a szennyeződéseknek, valamint ideális mezítlábas használatra. A belső alkatrészek, az asztal és háttámla konzolja pedig szilárd acélból készül. Minden komponens Németországból származik, a gyártás és összeszerelés pedig a WALKOLUTION ökológiailag minősített üzemében történik. 

Természetesen, sőt, ki is próbálhatod. Gyere el budapesti bemutatótermeinkbe, ahol minden kérdésedre választ kaphatsz és megtapasztalhatod a WORK and WALK érzést.

Üzenet

Küldj nekünk üzenetet!

    RETHYNK Group iroda // SPACES White House, 1134 Budapest, Váci út 47. // hello@rethynk.hu           

    +36 30 856 0458